Mi vagyunk a Luxury Nails
A stílus az egyetlen igazi luxus, amit mindenki megengedhet magának, ha van pénze, ha nincs; az elegancia pedig úgy érhető el, hogy elnémítjuk a lármás irányzatokat.
Ezekkel a mondatokkal is jellemezhetném azt a márkát, amit megálmodtam nektek – partnereimnek. Csemez Attila vagyok, és egy teljesen más területről eveztem a szépségápolás felé. Egy hazai cég területi képviselőjeként dolgoztam évekig, és az ott szerzett szakmai tapasztalatom, valamint a kereskedelmi vénám sarkallt arra, hogy legyen egy saját márkám. A mindennapi partnerlátogatások alatt, azt tapasztaltam, hogy a cégek nem igazán tartják szem előtt a vevőik igényeit, inkább mennek egy megálmodott séma után, amivel megnyerik a célközönség egy részét, a másik felét viszont nem. Ezért kialakult bennem az a kép, hogy szeretnék egy olyan céget, ami még nincs a piacon: egy emberközeli céget. Szeretnék egy profi csapatot magam köré építeni, amiben úgy érzem, jól haladok, hiszen rövid időn belül velem együtt már 6 viszonteladó teríti hazánkban a Luxury Nails üvegeit, és fantasztikus körmös lányok hajlanak arra, hogy használják a termékeinket, valamint a későbbiekben oktassanak is velük. Keressetek minket bármikor bizalommal, hisz mi értetek vagyunk! Mindennapi munkánkkal azon leszünk, hogy a ti igényeitekkel és a mi álmainkkal egy tökéletes márkát hozzunk létre!